Na lássuk... Kezdjük egy gyors kritikával, aztán jöjjön a szánakozó magyarázkodás, de csakis azért, hogy mielőbb ecsetelhessem, hogy mennyire jól éreztem magam.

Szóval, mondjuk ki, az előző Mode koncert nekem jobban tetszett.

Akkor még ifjú és bohó voltam, nem fájt a térdem és a derekam, nem gondoltam az otthon maradt (és mellesleg édesdeden alvó) csemetémre, és bizonyára a szakadó eső se érintett ennyire érzékenyen (vagy egy kiló festék folyt bele a szemembe, és baromira csípett). Akkor elöl álltunk, és hagytuk magunkat elsodortatni a tömeggel. Mindenki énekelt, ugrált, tapsolt, sikított, és mi is. Most a stadion leghátsó sarkában, édes hármasban szórakoztattuk magunkat. Akkor az összes számot fújtuk kívülről-belülről, előlről-hátulról, jobbról-balra és balról-jobbra. Most - szégyen és gyalázat - nem hallgattuk meg az új albumot, így elég sok dal kimardt.

De! Amelyik dalt ismertük, az nagyon ütött! Természetesen az összes klasszikust eljátszották, és imádtuk mindet! És se az eső, se a fájdalom vagy a fáradtság nem tudta elvenni a jókedvünket! És a csúcspont, mint mindig: Never let me down again! Még most is beleborzongok, ha az emberekből áradó energiára gondolok! Fantasztikus érzés, még nekem is, hát még akkor milyen lehet Dave-nek! Esküszöm, csak emiatt lennék előadóművészt! Egyszer mindenkinek át kéne éreznie ezt!

Az este tanulságai pedig:

• A szervezést még gyakorolnia kell magyar barátainknak.
• A biztonsági őröknek kötelezővé kéne tenni egy kommunikációs tréninget.
• Utcai árustól ne vegyél kürtös kalácsot!
• Legközelebb akkor megyek ilyen koncertre, ha én leszek a sztárvendég.