Nos, aki nem ismerné a fenti képlet feloldását, annak a könnyebbség kedvéért lefordítom. De csak az olvasson tovább, akit nem zavar, ha lelövöm a poént, mert kivételesen spoilerezni fogok. Szóval a fenti számsor egyet jelent: hogy 2009. június 13.-án 1 fő meghalt a Sugárban. Bizony. Én voltam.

Az ok egyszerű. Végig kellett néznem minden idők legszörnyűbb filmét. És ezt most ne úgy értsétek, hogy rossz volt. Nem. Borzalmas volt. Kíváncsi leszek a nézettségre. Kíváncsi leszek, hány ember nézi végig, ahogy az emberek elégnek a vásznon. Ahogy a természeti katasztrófák lesújtanak kicsiny világunkra. A számomra elképzelhető legnaturálisabb módon.

Két dolog járt a fejemben a film közben. Az első az, hogyha katasztrófát akarok látni, akkor megnézem inkább a hiradót. Tudom, érzékeny lélek vagyok. De nekem túl sok volt már a vizualitás. Azt hiszem sose vágytam rá, hogy testközelből nézzek végig egy légikatasztrófát, vagy egy kisiklott metrót. Sőt, az ilyesmit lehetőség szerint próbálom elkerülni. Hát 24 évig sikerült is...

A másik pedig, hogyha már mindenképpen randomitás vs. determinizmus a téma, akkor én maradok Shyamalannál és a Jeleknél. Sokkal érzékletesebb volt, és mégse szorult össze a szívem tőle, mégsem bőgtem végig a filmet. És nem volt szájbarágós sem. Sőt, a vallást is épp csak annyira vonta be, amennyire szükséges volt, nem teremtett giccses új Paradicsomot.

Több fogadalmat tettem a moziban:

• Nem nézek többé olyan rémfilmet, amiben gyerekek vannak. Túlságosan anya vagyok hozzá.
• Nem fizetek be több Nicholas Cage-filmre.
• A 21.00 utáni mozizást is hanyagolom még pár évig.

Kezdetben volt a terhesség. Aztán megszületett Ő. Én pedig lassan, de biztosan tönkrementem. De ennek immáron vége. Két hét múlva betömik az utolsó fogamat is, és addigra a kezem is egészen biztosan rendbe jön. A fülemet pedig kimosták, úgyhogy azt hiszem, tetőtől talpig rendberaktak - fizikailag.

Ezért ideje megajándékoznom magamat egy kis felfrissüléssel - hogy a lelkem se háborogjon tovább. Úgyhogy szerdán irány az edzőterem, pénteken fodrász és körmös, vasárnap pedig már sminkelünk! :D

Kategóriában szeretnék győztest hirdetni. Bár még csak június van, én szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a förmedvényt már nem fogják tudni alulmúlni. Hiába is próbálnák. Igen, igen, tudom, még hátra van a Transformers, ami esélyes lehet... De én bízom a megérzésemben! :)

Szóval akkor hol is kezdjem... Legyünk pozitívak, amennyire lehet! A zene bejött! Danny Elfman megint odatette magát. És ezzel véget is értünk a sornak. Bocs, hazudtam, a kis Anton Yelchin kihozta a maximumot a karakteréből. Egyszer még nagy színész lesz, ha engedik.

A forgatókönyv egy kakis pelust nem ér, motiváció sehol, a szereplők kidolgozatlanok, csak úgy vannak a világban, mert hát mi mást tehetnének, ha egyszer oda írták őket?! Christian Baletől sokkal többet vártam volna... De ha szar a szerep, akkor ő se tehet csodát. Szegény lányka (Bryce Dallas Howard) csak azért volt ott, hogy megőrizzék a folytatás látszatát, egyébként nem sok vizet zavart. Sam Worthington engem nem győzött meg, semmi extrát nem nyújtott, szerintem minden harmadik férfiszínész képes lenne arra, amit ő csinált.

Magát a sztorit nem boncolgatnám. Egyrészt, mert nem szoktam (mindenki menjen és nézze meg), másrészt mert nincs mit. Szentül hiszem, hogy én jobbat találtam volna ki. Főleg ennyi pénzért. De ugye én nem ezért kapom a fizetésem. Legyen elég annyi, hogy voltam oly' pofátlan, és végigröhögtem.

Volt egy, azaz egy darab rész, ami tetszett. Aki ismer, nem lepődik meg ezen. Amikor a You could be mine szólt. Az ütött. A zene miatt. Fél percig el tudtam képzelni, milyen lehetett annak idején a T2-t moziban nézni...

Tegnap este megnéztem az MTV Movie Awards-ot. Szeretem, mert vicces, mert nem az a puccos-karót nyelt-rongyrázós őrület, mint mondjuk az Oscar. 

A műsorvezető, Andy Samberg - bárki legyen is az - egy nagyon kedves fajankó, nekem nem volt túl sok, nem volt túl kevés. Hozta az ilyenkor kötelezőt. Helyesek voltak a bejátszások, a filmrészletek, a szimfónikus változatú, enyhén obszcén szövegű dal LeAnn Rimes, Chris Isaac és Forest Whitaker előadásában első osztályú volt, az "Átöltöztem!" szövegtől meg sírós-nevetőgörcsöt kaptam! :)

Volt pár érdekes pillanat, negatív és pozitív egyaránt. Az utóbbiak közül említeném Jim Carrey-t. Fantasztikus volt, mint mindig. Illetve imádtam a Kiefer Sutherland-Ben Stiller duót is! A negatívumokat kb. egy szóban össze tudom foglalni: Twilight. Az egy dolog, hogy nem láttam a filmet, és nem ismerem a szereplőket, sztorit, semmit. De hogy ez a film mindent elvitt, az gáz. A főszereplő srác idősebb nálam egy évvel (öreg-öreg-öreg vagyok!), a csaj dögrészeg volt, még a díjat is elejtette, és minősíthetetlenül nézett ki. Más fiatal színésznők miért tudtak emberien kinézni? Nem is értem.

Ja, és ha már a másoknál tartunk. Én komolyan ennyire nem haladok a korral? Egyszerűen a felét nem ismertem azoknak, akik a színpadon voltak. Amikor Zac Efron-t láttam, kivirult az arcocskám, végre egy ismerős arc (na nem mintha a kedvencem lenne, de a Hajlakkot nagyon szeretem!). De a többi? Hát kik ezek az új tini-sztárok? Az "ős-matuzsálem", Sandra Bullock lenne az én korosztályom? Vérciki...

Ha tényleg van evolúció, és pár száz-ezer év múlva még mindig lesznek emberek a Földön, akkor:

• a nők szőrtüszői fokozatosan visszafejlődnek, majd teljesen eltűnnek, azután koncentrált formában megjelennek a fejen, mindig dús frizurát biztosítva ezzel.
• a bőr, haj, szem, száj és a köröm pigmentjei önszuggesszió útján megváltoztathatók, így pillanatok alatt válhatunk Penelopé Cruzból Shirley Mansonná.
• az izzadságmirígyek eltűnnek.
• a nők bal agyféltekéjében különleges receptorsejtek jelennek meg, melyek egy másodperc alatt képesek felmérni a férfiak pénztárcájának mélységét.
• a körmök Wolverine-t megszégyenítő keménységgel rendelkeznek, valamint maguktól szögletesen, hegyesen vagy kereken kopnak, ezzel feleslegessé téve a manikűrt.
• a fogak mindig makulátlanul fehérek és egészségesek.
• a nők zsírszövetei egytől-egyik átvándorolnak a mellbe és/vagy a popsiba.

Annál, mint amikor szenvedni látod a gyermekedet. És ezt tényleg így gondolom.

Anyaként átéltem már pár húzós dolgot. Volt, hogy napokig nem aludtam, teljesen tönkrementem testileg-lelkileg, voltam már bizonytalan, ideges, megalkuvó, önmarcangoló. Mindezt olyan érzelmi intenzitással, ami már-már felfoghatatlan.

De egyik se összemérhető azzal, amikor nem tudsz enni adni a kicsinyednek. Amikor csak sír, és a könnyein át könyörög a szemeivel, hogy segíts rajta. És te nem tudsz. Mert nincs elég tej, vagy mert nem eszi már meg a tápszert, esetleg amit megevett, azt rögtön ki is hányja.

Megszakad a szívem érte...

Megvolt végre az első órám! És szipi-szupi volt! Persze leszámítva a kialvatlanságomat... :)

Pont ilyen tanfolyamra vágytam, könnyen megközelíthető, elegáns környezet, kedves munkatársak, mindenki köszön és mosolyog az emberre. Jó marketing. Ez  örömöm és félelmem is volt egyszerre. Kicsit aggódtam, nehogy a gyönyörű külső rút belsőt takarjon, mint egy Jókai regényben. De szerencsére minden kételyem szertefoszlott már az első alkalom után.

A kiscsoportos oktatás nem csak reklámszöveg volt, öten vagyunk a turnusban. Egy kivételével mind szakmaelhagyók, mint jómagam. Illetve van egy kozmetikusunk is, remélem elleshetek tőle pár trükköt! :)

Az oktatónk egyelőre vidéken van egy forgatáson, de a beugró helyettes is nagyon kedves és segítőkész volt, az anyagot izgalmasan, személyes tapasztalataival együtt adta le nekünk, őszintén beszélve az árnyoldalakról, buktatókról, elvárásokról.

A tematika végigböngészése után se szontyolódtam el, nagyon jónak ígérkezik, csak győzzem modellel! :)

A sminktáska (amit még nem kaptunk sajnos kézhez) pedig egyszerűen mesés. Még nem tudni, hogy pontosan mi lesz benne, de biztosan fantasztikus lesz, hiszen minden termékük az! :) De természetesen fel kell tölteni még cuccokkal (nem is kevéssel), na de befektetés nélkül nincs győzelem! :) Termékgyűjtés céljából holnap elszambázunk az Ó utcába, kicsit gyönyörködünk, kicsit vásárolunk... Na jó, én ott fogok hagyni kb. 10 ezer pénzt... De a jó ügyért teszem! :)

Mindennek. Na várj, részletezem.

Aztán a fogyókúrámnak. Merthogy édesanyám felvilágosított, hogy ami van rajtam, az így úgyse fog lemenni, csak tornával. Úgyhogy inkább ne fárasszam magam. Én meg igazat adtam neki, és elcsábultam gyümölcsnapon egy kis májnak. Durva félrelépés, igaz? :) De azért szeretnék pár dolgot megtartani. Pl. hogy reggelire gyümit egyek. Aztán a minél kevesebb kenyérfogyasztást. Meg hogy ne éjfélkor jusson eszembe tésztát enni (megtörtént eset...). De tényleg inkább elmegyek edzeni valahova. Van is két kiszemelt helyem, jövő héten indul a terepszemle.

És ami a legrosszabb: újból rá kellett jönnöm, hogy nagyon nagy vagyok! Régen még a 34-es ruhák is lötyögtek rajtam, most meg... tegnap feltúrtam az egész Arénát valami jópofa, színes, csini cuccért, és az egyetlen, ami tetszett, egy ruha volt. Szerencsére gondoltak a "dagi" tinikre is, ott lógott a fogason egy 36-os darab. Gondoltam, az biztos jó lesz, nadrágból is akkorát hordok. Próbafülke, vetkőzés, ruha felemel... hát majdnem elsírtam magam, ugyanis már a vállamnál megakadt. Tovább próbálkoztam, hátha csak ilyen a szabása, de nem. Kibújni csak anyám segítségével tudtam belőle. Ami persze magas labda, és akkor jót röhögtünk rajta. De én igazából inkább sírtam volna... :(

Az előbb, amint fel-alá járkáltam hisztis csemetémmel a folyosón, véletlenül belenéztem a naptárba. És észrevettem, hogy most pénteken lesz a legjobb barátnőm névnapja (Juli - a gyengébbek kedvéért), és még semmit nem vettem neki. Hervasztó.

És a másik dolog: vasárnap pedig az én névnapom lesz. És milyen csodás az élet: pont aznap kezdődik (hosszú huzavona után) a sminkes tanfolyamom! Eddig nem mertem róla írni, nehogy elkiabáljam, de mostmár biztosnak tűnik, úgyhogy elmondhatom: pár hónappal ezelőtt komoly egzisztenciális válságba kerültem. Valahogy olyan kilátástalannak éreztem az életemet. Úgy éreztem, hogy az egyetem nem elég, nem elégíti ki teljesen a vágyaimat. No meg munkanélküliként élni sem túl vonzó. Úgyhogy magamba néztem, és megpróbáltam kitalálni, hogy mi az, amit szívesen is csinálnék, és még talán meg is fizetnek érte. És így jött a világmegváltó ötlet: sminkes leszek! Igyekeztem minél jobban belemerülni a szakma rejtelmeibe, hogy biztosan ne jusson eszembe két hét után abbahagyni a dolgot. És mikor még ezek után is tetszett a dolog - méghozzá még jobban, mint az elején, kerestem magamnak egy tanfolyamot. Hát ez indul most vasárnap. Ha minden klappol, 16 hét múlva már kezdő sminkes leszek! :)))

Kezdődik. Több dolog is. Például elkövetkezendő életem első napja. Rossz poén, tudom.

De ami komoly: holnap lesz az idei első vizsgám. Fonetikából. Amit szeretek, meg úgy-ahogy tudok is, hisz elég sokat, sokféleképpen tanultam már (örök kedvenc: finn fonetika finnül - csak haladóknak :D). De ennek a nagyobb része valóban fonetika, és nem csak a kistestvér - a fonológia - álneve. A fizikához pedig vajmi keveset értek. Bizony, tudatos döntés eredményeképp lettem bölcsész! :)
Na meg már kijöttem a gyakorlatból. És az első lépés (legyen annak témája bármi), mindig nehéz. De igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Az elvárás: erős 4-es.  De amivel tényleg elégedett lennék, az egy ötös. Mint általában a nyelvészeti tárgyakból.

És a mókásabbik fele: holnap kezdek fogyókúrázni. Életemben először. Úgyhogy szükségem van minden segítségre! :) És persze ezt is olyan esztisen csináljuk, bele a közepébe, 90 napos szétválasztó diétával! A lényege, hogy egy nap csak egyféle tápanyagot juttassunk a szervezetünkbe, ezzel megkönnyítve a feldolgozást.

• első nap: protein, vagy fehérje nap (pl. tej)
• második nap: keményítő nap (pl. zöldségek)
• harmadik nap: szénhidrát nap (pl. tészták, sütik, csoki)
• negyedik nap: gyümölcsnap

Valamint minden hónapban kell tartani egy folyadéknapot. Hát kíváncsi leszek... Eddig csak egy dolgot tudok biztosan: a 62 kilómból kb. 10-et szeretnék leadni! :)))