A szülés nem egy leányálom. Ami utána jön, az se mindig szép. A "majd a szülés után elmúlik" duma nálam egyáltalán nem jött be. A menstruációs görcseim se múltak el, és még az alakom se a régi. Ellenben összeszedtem egy új nyavalyát.

Eleinte úgy tűnt, egy laza kis ekcéma a sok stressztől. De miután 7 hónap után se múlt el, és amúgy is teljesen más "állagú" volt, mint eddig, valamint még csak nem is enyhült semmitől, gyanakodni kezdtem...

Hosszas kínkeserves vizsgálódás után (ld. Életem leglehangolóbb napja) a bőrgyógyász megállapította, hogy PPD (becsületes nevén: p-Feniléndiamin szabad bázis) érzékenységem van, nyilván ez a kontakt dermatitiszem kiváltó oka, és ennek annyira megörült, hogy meg se hallgatta a mondanivalómat. Miszerint, hogy nem gondolom, hogy az utóbbi 8 hónapban az eddiginél többször találkoztam volna szőrmeszinezékekkel, bőr- és textilfestékekkel, gumivulkanizáló anyagokkal, fénykép előhívókkal vagy lithográfiai anyagokkal. De még a hajszínezékekkel sem, hisz általános nyolcadik óta festem a hajam, de az elmúlt 1 évben leálltam vele, összesen ha háromszor volt színezve... (De legalább mostmár tudom, hogy a fekete hajfestéktől miért sebesedett ki mindig a fejbőröm.)

Sóval patthelyzet. Lenne, ha a kedvenc fogtechnikusom nem lenne természetgyógyász is egyben. Ő volt az, akinek az eddigi legelfogadhatóbb diagnózist köszönhetem. Így történt: az első találkozásunkkor ránézett a kezemre, megkérdezte, hogy ekcéma? Az. "Szerintem a liszt lesz". Hát ennyi volt. Merthogy tényleg az. Azóta nem eszek kenyeret. És csodák csodájára, a kezem mostmár egészen emberi külsejű. Úgyhogy ágyő pizza, sör és minden, amit szeretek, és helló kenyérsütő, kukoricaliszt és gluténmentes csoki...