Az embernek ki kell találnia magát. Újra és újra. Más dolgok érdekelnek pelenkásként, pattanásos kamaszként és fiatal szülőként. A sikert és csillogást hamar felváltják a világmegváltó, magasztos gondolatok, az ész és a tudományok utáni vágyódás. Aztán az ember már csak meg akar élni valahogy, az egyfajta "grátisz", ha még élvezi is a munkáját. És amikor ott állsz a rajtrácsnál, elgondolkozol rajta, hogy mi az, amiből el tudod tartani a családodat, némi tehetséged is van hozzá, és szereted is.

Hát én itt tartottam 24 évesen. De talán megtaláltam végre a számításomat, talán találtam végre valamit, amiben el tudom képzelni magamat. Hogy egészen pontosan mi az, azt még nem mondom el, babonás vagyok. Azt azonban már sejtitek, hogy a smink szerves része ennek. És most elárulok még egy nyomot: a kozmetikának is köze van hozzá. És én eltökélten (talán még sose voltam ennyire magabiztos a "szakmámat" illetően) lépdelek a cél felé.

Ma volt az első napom a kozmetikus iskolában. Nem mondom, hogy soha még ennyire nem élveztem semmit, de legalább láttam a célt, tudtam, nem hasztalan a ráfordított idő.

A kisfiamra gondoltam közben...